All for Joomla All for Webmasters

Moldova György 80 éves...

Értékelés:
(0 szavazat)

Hetvennél is több könyve több millió példányban jelent meg. Írt színdarabokat, regényt, novellát, igazán híressé azonban életszagú, szociografikus riportkönyvei tették.

Talán észrevettétek, hogy mostanában gyakrabban kalandozom el, a modellezés világától. Ez nem azért van mert nincs mit írnom a témáról (Éppen ellenkezőleg, az anyagok csak gyűlnek.), hanem azért mert számomra nem tartom túl jó dolognak, ha az ember egy témánál leragad. Számomra fontos hogy az apró részletek mellett perspektívájában is lássam a világot.

Persze gondolom kevés olyan olvasóm van, aki ne tudná, hogy miként kapcsolódik Moldova György a vasúthoz és ezáltal a vasútmodellezéshez is. Az apropót pedig az adta, hogy a héten, mégpedig március 12.-én ünnepelte 80. születésnapját, melyhez ezúton is szeretnék gratulálni.

Magát a könyvet tavaly decemberben olvastam először és mondanom sem kell, hogy világa egyszerűen beszippantott, így pár nappal később mikor kiolvastam már nagyon sajnáltam, hogy nem kétszer olyan vastag a kötet.

Az "Akit a mozdony füstje megcsapott" Moldova György 1977-ben megjelent riportkönyve, szociográfiája. A mű 1975 és 1977 között készült, átfogó képet ad a Magyar Államvasutak belső életéről és működéséről, bemutatja a vasút dolgozóinak életét, munkakörülményeit. A könyvet először 1977-ben adták ki, amelyet újabb kiadások követtek 1978-ban, 1979-ben, 1984-ben és 1995-ben. Én az első képen látható példányt találtam meg szüleim könyvespolcán.

A könyv hat fejezetből áll. Az első fejezet "A forgalomnak menni kell!" címmel ismerteti a Budapest-Ferencváros pályaudvar – az ország legnagyobb rendező-pályaudvara – működését, bemutatja a vasutasok mindennapjait, számba veszi a szinte eposzba illő erőfeszítést, ahol a vasutasok csökkentett létszámmal mostoha körülmények között biztosítják a forgalom menetét, felejthetetlen portrét rajzolva róluk. Képet ad az idősebb és a fiatalabb vasutasok, vasutasnemzedékek gondolkodásmódjáról.

A "Vezérállásban" című fejezet a mozdonyvezetők szemszögéből mutatja be a vasutat. A "Lassújel" című fejezet arra keresi a választ, hogy mi okozhatja a vonatok késését. A "Záhony – az ország kapuja" címet viselő fejezet Európa legnagyobb átrakó-pályaudvarát mutatja be. Az "Utolsó vonatok" a megszüntetett vonalakról – a vasútbezárások körülményeiről és következményeiről, gazdasági és társadalmi hatásairól – szól.

A munkavégzés során megsérült, lerokkant vasutasok gyógyítását, rehabilitációját mutatja be az utolsó, "A beteg vasutas" című fejezet.

A kötet olvasása közben egy nagyon érdekes gondolatra bukkantam, melyet egy vasutas fogalmazott meg több mint harmincöt évvel ezelőtt:

"A magyar vasút méltán lehet büszke az új Déli pályaudvarra, de könnyen lehet, hogy értékét-fényét veszti a másfél milliárdos beruházás, mert takarítónők hiányában esetleg elkoszosodik, és lezüllik az egész pályaudvar."

Ez már csak azért is meglepő, mert gyerekkoromban nem igazán fordultam meg a Déliben, így a legkorábbi emlékeim róla úgy 10-12 éves koromból származnak, de már akkor is retkes hely volt. Viszont azt érdemes tudni, hogy a jelenlegi pénztár- és a várócsarnok nyugati fele néhány lépcsővel 1973-ban a 2-es metró átadásával egy időben nyílt meg. A könyvhöz mint azt korábban írtam, az anyagot 1975 és 1977 között gyűjtötte a szerző, így nem indokolná semmi a jóslatot, ami a pályaudvar elhanyagoltságát illeti. De mégis úgy lett. Ami már csak azért is furcsa, mert a 1976-ba forgatták a MÁV "Sínen vagyunk..." című dokumentumfilmjét (itt erősen gondolkoztam a jelzőn, lehet, hogy a propagandafilm talán jobb szó erre.), melyben mind az újonnan átadott Déli pályaudvar mind a lefilmezett szerelvények úgy ragyognak, ahogy én azt sose láttam.

De visszatérve a könyvre, elolvasását ajánlanám mindenkinek, még akkor is, ha hozzám hasonlóan nem egy kimondott keményvonalas "vonatbuzi", hiszen nem csak a vasútról szerezhet ismereteket, hanem a vasúton keresztül bepillantást nyerhet egy letűnt korba.

Ha esetleg az otthoni könyvespolcon nem lenne megtalálható, akkor sem kell csüggedni, a könyv bármely antikváriumban beszerezhető. Ha esetleg valaki nem akarna pénzt kiadni érte (bár a könyv azért mégis csak könyv), akkor a Digitális Irodalmi Akadémia jóvoltából, teljesen legálisan és díjmentesen az interneten keresztül is elolvashatja. (LINK)

Tovább a kategóriában: « Bemutatkozik: Térköz Drezda 1.rész »