All for Joomla All for Webmasters

BTTB BR 107 018-4

Értékelés:
(0 szavazat)

Nem tagadom az 1958-ban Csehszlovákiában sorozatgyártásba kerülő T 435-ös nehéz tolatómozdony mindig is az örök kedvenc lesz számomra.

Ez volt az első TT-s mozdony ami gyerekként a kezemben tartottam, így nem is csoda, hogy elbűvölt. Most, felnőtt fejjel igyekszem megtalálni a legszebb variánsokat, de ha úgy hozza a sors, egy-egy tökéletes példányt is megvásárolok, függetlenül attól, hogy a gyűjteményemben szerepel-e vagy sem.

De ne szaladjunk előre ennyire. Tavaly jártam Puzt Attila barátomnál, és megmutatta a vitrinjét, melyben saját készítésű modelljei tanyáznak, illetve jó pár széria, és legnagyobb meglepetésemre nem kevés egyedi nem általa módosított vagy készített darab is.
Ezek az egyedi darabok minőségtől függetlenül elvarázsoltak, így elhatároztam, hogy követem Attila példáját, és ha belebotlok egy igazán szép darabba, akkor én is megveszem.

Nemrég az Ebay-en keresgéltem, hiszen a német börzék és modellboltok használt sarkain kívül, szinte csak innen vásárolok, és felkeltette figyelmemet a képeken látható darab. Sokat gondolkoztam azon, hogy mely taktikával licitáljak rá, hiszen szép munka, így nagy érdeklődésre számítottam. Legnagyobb meglepetésemre azonban az árverseny elmaradt, az utolsó pillanatban még magyar mércével is, szinte bagóért jutottam hozzá.

Leírása és a képek alapján teljesen rendben volt, maga az alapmodell egy BTTB 2620-as katalógusszámon szereplő BR-107-es, ám maga az átalakítás teljesen korrekt iparos munka. Látszik rajta, hogy nem sufniátalakításról beszélünk, hiszen rengeteg apró részletre odafigyeltek. Szerencsére nem a kürttel és ütközővel együtt festették, illetve a feliratok minőségére lehet panasz, remekül olvashatók még a legapróbbak is, sőt a készítője még arra is odafigyelt, hogy a mozdony orrészén lévő embléma is le legyen cserélve, a témához sokkal jobban passzoló keletnémet zászlóra.

A BR107 018-4 -es pályaszámú mozdony természetesen a valóságban is létezik, ám arról sajnos semmilyen információt nem találtam, hogy a szóban forgó, vagy a 19 másik társa közül bármelyik mozdony "magára húzta" volna a Német néphadsereg (Nationale Volksarmee) egyenruháját. Arról sem találtam semmilyen információt, hogy a német egyesülés után valaha is láttak-e el katonai szolgálatot vagy sem.

Függetlenül attól, hogy a fentiek fényében fantáziamodell vagy sem, értékes darabja lett a gyűjteményemnek. Természetesen az átalakításai még nem értek véget, hiszen takarítás és megfelelő kenés után digitális dekódert fog kapni, és a közönség számára is látható lesz a B.TT.B-s modultalálkozókon.

Tovább a kategóriában: « Zeuke E11 022 villamos mozdony