All for Joomla All for Webmasters

Október úgy néz ki erős hónap a vasútmodellezésben, ezen a hétvégén Gödöllői Királyi Kastélyba látogattam el, ahol 24-72.-én rendezték meg a II. Gödöllői Vasútmodell kiállítást.

Eddigi tapasztalataim alapján a digitális modellvasút vezérlés egy aknamezővel és elektromos kerítéssel megerősített betonfalként magasodik a lelkes kezdő elé.

Idén október 11-13.-a között került megrendezésre az V. TEMOFESZT, most hogy egy hét eltelt a kiállítás óta, megpróbálom bemutatni azt ami megfogott benne.

Ahhoz hogy megkezdhessük kalandozásunk a digitális vasútmodellezés világába, szükségünk lesz legalább egy mozdonyra.

Nevessünk együtt Beregi Péter és Heller Tamás jelenetén, mely egy forgalmi irodába kalauzol el bennünket.

Azt hiszem ezt a mozdonyt talán senkinek sem kell bemutatni, csak kevés embernek nem nyeri el a tetszését, a többieknek azonnal kell.

Ha még mindig van felesleges pénzünk, akkor ízleljünk bele a 90-es évek hangulatába és induljunk nyugatra bevásárolni.

Előző cikkemben kiveséztem a legnagyobb belföldi aukciós oldalt, most akkor jöjjön a legnagyobb külföldi, mellyel bekapcsolódunk mi is a nemzetközi kereskedelembe.

A Fűtőház rendszeres olvasói tudják, hogy a licitálós oldalak aukcióit mennyire szeretem méltatni, de ez alkalommal a másik oldalhoz adok egy pár tanácsot.